2016. december 15., csütörtök

Karácsonyi kívánságlistám

Kedves Jézuska!

Idén is nagyon jó kislány voltam, nem gonoszkodtam senkivel, segítettem öreg néniknek, bajba jutott állatoknak, így szeretném leadni az idei kívánságlistám. Köszönöm, ha teljesíted!




Szeretnék egy olyan púderalapozót, ami működik száraz bőrrel és a hulláknak is megfelelő színű. Szerintem a Milani Even Touch alapozója a 01-es Shell árnyalatban passzolna is. A mostani Maybelline Fit Me púderemet is nagyon szeretem, de szeretnék állatkísérletmentes alternatívát rá mindenképpen, ezért szeretnék váltani. Nincs mindig szükségem alapozóra, mert úgy érzem, egy sima hétköznap nekem bőven elég egy lágy fedés is. Nagyon odafigyelek a bőröm állapotára, aminek meg is van az eredménye és úgy gondolom, ha már egyszer szép a bőröm, akkor minek takargassam alapozóval mindig? Mivel szeplőim vannak, amiket nem szeretek, ezért egy kis egységesítéssel nem látszanak annyira. 




Találtam egy csodarúzst is. Persze, hogy van a listámban legalább egy rúzs, mit hittél? Egy rúzsimádótól ezt megszokhattad volna. Nagyon-nagyon tetszik a Jouer Frost Bite topperje Snowy Pearl árnyalatban. Bár még mindig a matt finis a kedvencem, de néha unalmasnak találom. Mivel nő vagyok, ezért szeretem a csillogást, a metálos színeket és ez a topper meseszépen tudja átalakítani a sima, egyszerű, hétköznapi rúzsokat is, így mindjárt kétszer annyi rúzsunk lehet a kollekcióban. Szerelem első látásra nálam, nagyon különleges és 16 $-ért szerintem nem is vészes. 




Nagyon szeretem a gyertyákat, szép díszei lehetnek a lakásnak, plusz az illatukkal a legrosszabb napokat is könnyedén fel lehet dobni. Yankee Candle-t már próbáltam, nekem azok nem lettek a szívem csücskei, lehet épp nem a legjobb és legerősebb illatokat próbáltam ki. Legutoljára Village Candle-t próbáltam, na annak valami isteni finom illata van és nagyon erős, nem az émelyítő fajta illat, hanem a kellemes, meleg, "összedobokegyfinomfahéjassütit" illat :D Nekem ez a fajta sokkal jobban bejön, pedig árban kicsit el is marad a híresebbik társától. Viszont amcsi bloggerek nagyon szeretik a Bath ß Bodyworks gyertyáit is, nálunk, kedves Jézuska a Notino-ról tudsz rendelni és én a Cinnamon Sugared Donut illatút választottam, mert az kellőképpen karácsonyosan hangzik. 

Nagyon szeretnék egy kameraállványt. Én megrendeltem Ebay-ről az enyémet, azonban sajnos nem érkezett meg, épp most próbálom visszakapni a pénzemet. Nem kell nagy és bonyolult dologra gondolni, nekem jó lenne a legolcsóbb, de kellőképpen stabil verzió is. A kamerám most mindenféle méretű dobozokon áll, elég instabil, az a félelmem, hogy egyszer lezakózik onnan és akkor bizony a kamerámnak és a videózásnak is lőttek. Egy állvány nagyban megkönnyítené a dolgom, mind videózás, mind fotózás terén. Nem értek hozzá, mi számít jónak, így teljesen rád bízom, milyet hozol!




Ha pedig már kamera...nagyon szeretnék úgy igazán érteni a kamerámhoz. Sajnos egy teljesen analfabéta kezébe került, nem ismerem azt a sok gombot rajta, azt sem tudom mi az az ISO. Örülök egyáltalán annak, hogy be tudom kapcsolni és tudok közelíteni és távolítani. Egy könyv nagyon jó lenne, ami nem tudományosan és szakszavakkal magyarázza el, mit, hogyan kell használni, hanem úgy, hogy egy magamfajta is megértse. Szerintem Scott Kelby A digitális fotóskönyve rengeteget tudna nekem segíteni. 




Az utolsó, amit szeretnék, pedig inkább valami olyan, amivel hosszabb távon leszek elégedettebb önmagammal. Szerencsére a fogaimmal eddig nem volt túl sok gond, viszont az a pár dolog, ami eddig történt, viszonylag hosszabb távú következményekkel járt. A gyökérkezelésemet úgyis tudjátok, hiszen végigkövethettétek, az szerencsére már lezajlott és ha nem is 100 %-os a gyökérkezelt fogam, olyan 99 %-ban abszolút tünetmentes. Viszont azt is tudni kell, hogy az én bölcsességfogaim nagyon ferdék voltak, a 4-ből 3 már meg sincsen, hiszen kénytelenek voltak kihúzni, mert a felszínre sem tudtak bukkanni, csak a többi, egészséges fogamat nyomták a felszín alatt és iszonyúan fájtak, így úgy kellett döntenem, hogy megszabadulok tőlük. A legutolsó bölcsességfogam viszont, ami még megvan, nem volt olyan ferde, mint a többi, így az szépen kinőtt valamennyire, viszont szépen eltolta a felső fogsorom jobb oldalát annyira, hogy az első, jobboldali metszőfogam alá becsúszott a mellette lévő kisebb. Ez nem feltűnő, csak engem zavar, mert a fotókon látom, hogy nem szimmetrikus és kiáll és vááááá :D. Nálam a fogak tényleg érzékeny pont, mert nem szeretem, ha valakinek nem szépek a fogai, pláne ha már beauty bloggernek mondja magát valaki....ez az én egyéni szocproblémám, nem muszáj velem egyetérteni :). Szóval, mivel nekem csak minimális az elváltozás, én így laikusként úgy gondolom, hogy a fentebbi képen található, átlátszó műanyag sín is kellőképpen tenné a dolgát a fogaimmal és viszonylag rövid időn belül újra szép, szimmetrikus fogaim lennének. Persze ehhez egy fogorvosi konzultáció is szükséges, na meg hogy a gonosz, legutolsó bölcsességfogamnak is búcsút intsek. Ez már a 2017-es évre marad! :)

Szóval Jézuska, remélem nem voltam túl követelőző, úgy érzem, tényleg nem kérek sok és felesleges dolgot, ez egy teljesíthető lista! :)

Boldog karácsonyt mindenkinek! 




2016. december 11., vasárnap

Novemberi - decemberi beauty kívánságlistám

Jobb későn, mint soha! Ezúttal a két hónapot összevonom, mert eléggé el vagyok havazva, inkább videóztam, meg egy kicsit pihentettem a blogot, leginkább, hogy átértékeljem az egészet, hogy van-e értelme írnom. Sajnos nem érzek túl nagy aktivitást, így lehet, hogy sokáig írásban nem leszek már elérhető. Meglátjuk még, hogy alakul. 


It Cosmetics CC Cream




Jön a tél, az én száraz bőröm legnagyobb ellensége. Sajnos az alapozót ilyenkor elfelejthetem, hiszen minden kiemeli a száraz részeket az arcomon, így egy hidratáló BB krém/ CC krém után néztem, ami valóban fed. Valamiért úgy vettem észre, hogy ezek sokkal jobban hidratálnak. Van már egy bevált koreai BB krémem a Misshától, viszont nem találtam róla semmilyen biztos dolgot, hogy nem végeznek állatkísérleteket, így lecserélem. Így esett a választásom az IT Cosmetics CC krémjére, már csak azt remélem, hogy kapható hullafehér színben, mindösszesen 38 $-ért. Létezik utazó méret is belőle, először azt fogom tesztelni.

It Cosmetics Bys Bye Under Eye Concealer




Youtube-guruk legjobb barátja ez a teljes fedésű, szem alatti karikák elfedésére szolgáló termék. Az én karikáim nem túl erősek szerencsére, pláne mióta elkezdtem igazán figyelni a szem körüli érzékeny bőr ápolására, de annyira birizgálja a fantáziám, hogy muszáj leszek kipróbálni valamikor. Fáj kimondani, hogy 24 dollár, viszont ha végre megtalálom A korrektort, akkor megéri.


Új Makeup Geek highlighterek




Minden bőrszínnek találtak ki színeket, még a hófehérkéknek is, meg a nagyon sötét bőrűeknek is. Találunk köztük duochrome színeket is, nekem azok a nagy kedvenceim köztük. 20 $-ba kerül egy, nem a legolcsóbb highlighter, viszont végre nem egy unalmas Mary Lou-Manizer, amit mindenki használ. Kivételesen a Kathleenlights által kreált szett nem lett a kedvencem, de szimplán csak azért, mert abban az én bőrtónusomhoz nincs megfelelő szín. Az egyes verziókban azonban gondoltak a porcelán bőrtónusra is. Az én két top színem a Glitz és  Lit. 

Charlotte Tilbury Kim K. W. 




Charlotte Tilbury rúzsok már régóta a smink bakancslistámon szerepelnek. Ezek a highend kategóriás rúzsok nagyon kedveltek a külföldi beautyguruk között, nagyon kiváncsivá tettek, mit tudhatnak. Nekem különösen elnyerte a tetszésem a Kim K. W. árnyalat, ami a nekem kevésbé szimpatikus Kim Kardashian után lett elnevezve. Ez a világos nude szín nálam még szerintem pont a határ aközött, hogy kiemeljem az ajkaimat, illetve hogy hullává változzak. Szerintem ennél világosabb nude színt én már nem igazán tudok használni. Én nem ajánlom a nálam sokkal sötétebb bőrűeknek sem, mert én rosszul vagyok attól a látványtól, ha valakinek az ajka sokkal világosabb, mint a bőre....ez már a 90-es években is egy mondvacsinált divatirányzat volt az agyonszoláriumozottak körében, ma pedig 2016-ot írunk. Ezt ne erőltessük légyszi! 


Zoeva Cocoa Blend paletta




A kép gondolom magáért beszél. A Zoeva arcpalettám óta akarok még Zoeva termékeket, még még MÉG! Először egy ilyen tipikus "én" palettával kezdenék, ami a Cocoa Blend, nagyon jó dolgokat hallottam róla. Akartam az Anastasia Beverly Hills Modern Renaissance palettáját.....de már inkább ezt szeretném helyette. Könnyeben elérhető, olcsóbb és van egy olyan érzésem, hogy még minőségre is legalább megegyezik vele. Ez biztosan egy olyan paletta lenne, amit ki tudnék használni. Lehet karácsonyra meglepem vele magam. 21,80 euró a paletta ára, egy szín 2,18 euróra, azaz kb. 700 forintra jön ki. Úgy gondolom, hogy megfizethető és ráadásul szállítanak hozzánk is, hiszen Németországban van a székhelyük. Nézzetek rá a többi termékükre is!

Remélem tetszett a poszt, ha így van, találkozzunk legközelebb is! 

2016. november 20., vasárnap

Balea olajos arclemosó



Gondoltam írok nektek egy nagyszerű sminkeltávolítóról, a Balea olajos arclemosójáról. Sok negatív bejegyzést olvastam róla Krémmánián és nem is értem azokat, úgy gondolom, hogy aki nem szereti, nem használja teljesen jól. A kétfázisú, olajos arclemosókkal szemben ezt nem úgy kell használni, hogy ráöntjük a vattakorongra, majd elmaszatoljuk vele az arcunkon a sminket, úgy valószínűleg tényleg nem működik. A titka abban rejlik, hogy a benne található olaj feloldja az arcon található szennyeződéseket, majd vízzel könnyedén eltávolíthatóvá válik még a legtartósabb smink is az olajjal együtt. Nem hagy semmilyen olajos érzetet és végre a legszárazabb bőr sem húzódik a használata után. 

Íme az összetevőlista Krémmániáról, látható, hogy az ég világon semmi rosszat, károsat nem tartalmaz:




Tele van ápoló emolliensekkel, bőrpuhítókkal, van benne E-vitamin és argán olaj is. A Krémmánia szerint a  Isopropyl Palmitate és a Isopropyl Myristate kerülendő pattanásos bőrűeknek, mert lehetséges komedogén, vagyis pattanásképző hatása, én azonban úgy gondolom, hogy ezt úgyis lemossuk az arcunkról, így nem okozhat problémát. Vagyis én lemosom, így ajánlom nektek is ezután még egy micellás vízzel áttörölni az arcot, a biztonság kedvéért, hogy tényleg teljesen tisztára mossuk az arcunkat. 

Ahogy én használom: 

Este, lefekvés előtt szárazon belemasszírozom az arcomba, a szememre, a számra is, különösen, ha valami nagyon tartós rúzs van rajtam. Pár percig masszírozom, ez még jól is esik, majd langyos vízzel alaposan lemosom. Végül egy micellás vízzel törlöm le az esetleges maradékot az arcomról. A vattakorongon mindig csak minimális smink marad, így tudom, hogy nagyon alaposan tisztít a Balea olajos terméke. Én külön tonikot már nem használok, úgy gondolom, a micellás víz tökéletesen ellátja a pH-érték visszaállítást is. 

Most pedig a képek következzenek, ahol egy szuper vízálló, halloweeni sminket távolítok el:


Íme az eltávolítandó smink

Már a használat közben is látszik, milyen jól feloldja a sminket

A végeredmény micellás víz előtt: tiszta arc


Remélem hasznos volt a bejegyzés és esetleg kipróbáljátok ezt a nagyon olcsó, de annál szuperebb sminkeltávolítót. Találkozzunk legközelebb!

2016. október 31., hétfő

Paula's Choice Skin Recovery Super Antioxidant Concentrate Serum with Retinol



Régóta szerettem volna valami A-vitaminos csodaszert a bőrömnek, ezért döntöttem a Paula's Choice Skin Recovery Super Antioxidant Concentrate Serum with Retinol széruma mellett. Mivel kicsit féltem az elején, hogy nem fogja tolerálni az én extra érzékeny bőröm ezt, ezért először csak egy deluxe méretű mintát vettem. Azért nem a Clinical család 1 %-os retinol tartalmú szérumát választottam, mert szerintem ahhoz még fiatal az én bőröm. Viszont anyukámnak az van meg és a bőrén látom a pozitív változást, így akinek korából adódóan, esetleg genetikailag több ránca van, teljes szívvel tudom nekik azt ajánlani.

Én azonban most a Skin Recovery család retinolos szérumáról szeretnék kicsit bővebben írni. A Skin Recovery családot amúgy jól ismerem, szinte minden tagját végigpróbáltam, hol csak minta formájában, hol teljes kiszerelésben. Nagyon száraz, ekcémára hajlamos, érzékeny bőrre valóak és jelentem, ez tényleg így van! Minden tagja szuper, bár megmondom őszintén, a lemosójára nem adnék ki ennyi pénzt, mert számomra teljesen ugyanaz, mint a patikai glicerines lemosó, amit már pár száz forintért beszerezhetünk magunknak. Sőt a PC még büdös is.....jó, mert tényleg jó, csak nem éri meg az árát, ellentétben az összes többivel. Ha tehetném, legszívesebben minden arcápolási rutinomba belekerülnének, de hát sajnos ez anyagilag számomra sem megengedhető. 

Hogy mi is az az A-vitamin és hogyan hat a bőrünkre? Retinolnak is nevezhetjük, egy nagyon hatásos antioxidáns, segíti a sejtek normális működését. Azonban emellett ebben a szérumban még találunk növényi olajokat és gyulladáscsökkentő anyagokat is. A szérum ígérete, hogy megvédi a bőrt a káros külső hatásoktól, ragyogóvá teszi azt, életet lehet a száraz bőrbe és segíti az egészséges működését.

Amit én tapasztaltam már pár használat után, engem is ledöbbentett. Nem gondoltam volna, hogy kb. 4 használat után észreveszek bármi változást a bőröm állapotán. Valószínűleg kívülről fújjátok, hogy nekem a T-zónám a legszárazabb terület az arcomon és a hidegebb idő beköszöntével ez csak egyre rosszabb lesz. A szarkalábak is megjelentek már a szemem körül és a nevetőráncok is elkezdtek mélyülni. Szóval hiába nem nézek ki 29 évesnek, bizony ezt a ráncaim nem tudják és már piszkálnak, hogy lassan beköszönt a harmadik X. Minden este, arctisztítás, tonizálás és a csiganyál-méhméreg esszencia után következik a sorban nálam ez a szérum, majd hidratáló krém és jelenleg argán olaj kerül még fel ( és igen, 10 perc múlva semmi fényesség nincs az arcomon, mert beszippantja a bőröm). Úgy használom, hogy 2-3 napig ez a szérum, majd ezt leváltom egy 5 %-os AHA hámlasztóra (aznap természetesen a retinol kimarad, hiszen a kettőt együtt nem szabad használni), majd 2-3 napig ismét retinol, majd AHA, etc. Én ennek a szérumnak tudom be, hogy az arcom annyira puha lett, és a nevetőráncaim szinte eltűntek. A szarkalábakkal még nem nagyon kezdett semmit, de nem nagyon merem a szemem környékére kenni, plusz épp egy bőrgyógyászati kezelés után vagyok, a szemem alatt voltak pici kis csúnyaságok, amiket nem akarok még piszkálni egyelőre semmivel, így az most kimarad, de ha a mély ráncokkal elbánt, akkor garantálom, hogy a kisebb szem körüliek meg sem kottyannak neki. A homlokomról eltűnt a szárazság, a bőröm rugalmas és a színe élettel teli. Komolyan mondom, betegesen hangzik, de alig várom az estét, hogy végre felkenhessem magamnak a szérumot, mert imádom azt az érzést, amikor rajta van. Szilikonos, csúszós, nem lesz mindenki kedvence, de nekem kifejezetten tetszik. (A szilikon a hiedelmekkel ellentétben nem káros a bőrnek.) Na meg, egyből megszűnik tőle a húzódó érzés. Ez egy csoda és csak ajánlani tudom mindenkinek. Annyira beleszerettem, hogy megbocsájtom az árát is. Az meg egy szuper plusz, hogy a márka állatkísérletmentes, szóval akinek, hozzám hasonlóan, ez számít, nézzen körül a kínálatban. 

Retinolos szérumok nem csak száraz bőrre jók, csak mindenkinek a saját bőrtípusának megfelelőt kell kiválasztania. Ebben nagy segítség az online chat, amivel szintén pozitív tapasztalataim vannak, mert írtam nekik, mivel épp nem volt készleten a nagy kiszerelés ebből a szérumból, így megkérdeztem, mikor várható. Készségesen és nagyon gyorsan válaszoltak, közben elláttak pár tanáccsal is, amit innen is köszönök a csapatnak! 

Mivel az árak elég magasak (amivel egyenesen arányos a minőség is), ezért azt javaslom, első körben próbáljatok ki kis mintákat, hiszen én is jártam már úgy 2 RESIST szérumukkal is, amire nem reagált jól a bőröm, kiütéses lett, ez nyilván egyéni probléma. Viszont tudtam, hogy azok nem váltak be, így nem kellett megvennem sok pénzért, amit aztán nem tudok elhasználni. Gondolom ez a minta dolog leginkább azért van, mert csak online üzletük van és máshogy nem lehetne kipróbálni a kencéket. Javaslom, hogy próbáljátok ki a márkát, olvasgassatok az oldalukon, sokat lehet tanulni onnan is. 

Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzést és igyekszem a jövőben többet írni, mert tudom, hogy mostanában hanyagoltam az írást. Egyszerűen nem volt ihletem, meg kapacitásom sem rá, a videózás jelenleg sokkal jobban tetszik, mint a pötyögés....úgy érzem, az jobban is megy. Viszont, az olvasni szeretők miatt igyekszem tényleg több időt erre is fordítani. 

Ha tetszett a bejegyzés, találkozzunk legközelebb is! 


2016. október 20., csütörtök

10 dolog, amivel egy kozmetikai eladót ki tudnak kergetni a világból

Már több, mint egy éve dolgozom eladóként egy sminkeket és arcápolással kapcsolatos termékeket árusító boltban. Ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy találkozzak pár olyan embertípussal, akik néha bizony elég kellemetlen perceket tudnak nekünk okozni. Néha azért, mert idegesítőek, néha azért mert olyan mókás dolgokat tudnak kérdezni, hogy alig bírod visszatartani a nevetést. Mindenkihez kedvesen szoktam szólni, de azért akadnak olyan vásárlók is, akiknél elgurult a gyógyszer, akkor bizony én is felveszem a kesztyűt és meg szoktam mondani, hogy az eladó is csak ember és tessék kölcsönösen tisztelni a másikat. Szeretnék megosztani pár szösszenetet veletek, csak hogy lássátok, egy sminkes boltban dolgozni sem mindig álommeló :D. 

1. " Szia! Keresek egy alapozót, de valami olyat, ami nagyon tartós, vízálló....meg amúgy én mindig a Mac-ben vásárolok, minden cuccom Mac, de most gondoltam kipróbálom ezt a márkát is....de amúgy mindenem Mac." - Aha....és? Várj, mindjárt dobok egy tigrisbukfencet, mert neked mindened Mac....ja, nem! 

2. "Szia, alapozót keresek, de ne legyen se túl sötét, se túl világos, se túl sárga, se túl rózsaszín!" - Oké, végül is a szakmámból adódóan sminkes vagyok, így valamennyire értek hozzá. Azért köszi, hogy megmondod, mit hogyan csináljak! Egyedül ugyanis képtelen lennék dönteni. 

3. "Szia! Matt szájfényt keresek!"- Oké, keress matt szájfényt! Inkább segítek: vagy szájfényt keresel, vagy matt rúzst, de a kettő kombinációja nem létezik. Nincs! No! Nein! 

4. " Szia! Van olyan rúzsotok, ami 24 órán keresztül tart?" - Őszinte leszek, sosem volt még rajtam 24 órán keresztül rúzs, mert jobb esetben egy nap legalább reggel és este alaposan arcot szoktam mosni, így bele sem merek gondolni, hogy minek kell a 24 órás tartás....ez itt nem a Taft!

5. " Hello, csak ezek a barna rúzsaitok/szemhéjpúdereitek vannak?" - Nem, igazából a legszebbeket elrejtettük hátul a raktárban, hogy ne tudjuk eladni, hiszen minek is növelnénk a bevételünket?

6. " Ezt az alapozót szeretném kicserélni, mert nem jó a színe." - Rendben, ellenőrzöm, hogy nyitva van-e, mert ha már használtad, nem tudom kicserélni. "Nem használtam, csak kipróbáltam!" - What? 




7. "Hello, tudnál nekem egy rúzst ajánlani?" - Hát, mivel az ősz típusba tartozol, ezért szerintem ezek a meleg árnyalatok állnának jól. "Ez hülyeség, én totál nyár típus vagyok....nekem ezek nem tetszenek. Én ezeket a lilákat néztem ki magamnak." - Aha, akkor jó. Miért is kérted a segítségem, ha te már eldöntötted, mit is akarsz venni? 

8. "Szia! Ezt a rúzst keresem, van még ilyenetek?" - Nem sajnos, ez egy limitált kollekció része volt még 2 évvel ezelőttről, sajnos ilyenünk már nem lesz. "Értem. Mikor kaptok belőle új szállítmányt?"





9. Az egyik kedvencem, amikor egy másik márka termékét keresik a mi üzletünkben és nem tudom megmagyarázni nekik, hogy a mi boltunk neve Kiko, itt csak Kiko termékek vannak, az Eos balzsamot nálunk nem fogja megtalálni, mert ez az üzlet a Kiko. Mi a válasz rá? "Akkor Mac van itt?" He???

10. " Szia! Te itt dolgozol?" - Nem, csak úgy viccből van a derekamon az ecsetkészlet, meg a mellkasomon a névtáblám és a Kiko-s póló is csak egy véletlen műve. Valójában annyira szeretem ezt a márkát, hogy minden nap bejövök, felöltözöm, mintha én is dolgozó lennék. 

Remélem tetszett a poszt, annyit kérek tőletek, hogy senki ne vegye ezt magára, az egészet csak viccnek szántam, nem volt bennem semmi rosszindulat. Találkozzunk legközelebb is! 


2016. október 2., vasárnap

Októberi beauty kívánságlistám

Erre a hónapra nem sok újonnan megjelent sminktermék jutott, inkább csak számomra új dolgok, amik felkeltették igazán az érdeklődésem. Továbbra is az előző hónapok által megtalált újdonságokért rajongok és próbálom beszerezni őket. Az Anastasia Beverly Hills paletta jelenleg sold out kategória, de remélem nem maradtam le róla, az Urban Decay Ultimate Basics pedig ide Ausztriába csak jövőre érkezik, addig pedig várok a vásárlással, úgy tekintek erre, mint egy jelre, hogy addig bizony teljesen el kell használnom a sima kis Basics palettám.




Kezdjük két Tarte termékkel, amiket egyszerűen lehetetlenség beszerezni, ugyanis folyamatosan ki vannak fogyva mindenhonnan. Az egyik a Rainforest of the Sea Water Foundation nevű alapozójuk, ami a netes vélemények alapján nagyon jól működik száraz bőrrel és mint tudjátok, a hőmérséklet csökkenésével az én bőröm állapota egyenesen arányos romlik. Vegán termék, szép összetevőkkel, a márka szállít hozzánk, szóval tényleg csak arra várok, hogy kapjam végre az emailt, hogy újra készleten van és már repül is a virtuális kosaramba. 



A másik dolog a márkától pedig a Shape Tape Contour korrektor, amit eddig szintén csak külföldi vloggereknél láttam és bőrtípustól függetlenül mindenki ódákat zeng róla. Kapható "hullaszínben" is és teljes fedést ígér, anélkül, hogy fixálni kéne a szem alatt. Nagyon kíváncsivá tett, viszont szintén nem kapható jelenleg sehol az én színemben, ezért feliratkoztam a listára, hogy készletfeltöltésnél értesítsenek. Remélem még idén sikerül beszereznem, mert a mostaniakkal nem nagyon vagyok megint kibékülve. 



Természetesen rúzs nélkül nem maradhat ki egyetlen lista sem, ebben a hónapban egy különösen a szívemnek kedves Kat von D rúzst találtam, hiszen nem csak a színe tetszik nagyon, hanem maga az a tény is, hogy a megvásárlásával a csimpánzok kiszabadítását támogathatjuk az orvosi kutatóközpontokból. Az árnyalat neve a céljából adódóan Project Chimps, egy téglás vörös szín. Meleg árnyalatú, így tutira az én színem. Szerencsére ennek a beszerzése már egy kedves Amerikában élő bulldogos ismerősöm által épp folyamatban van, amit innen is nagyon, nagyon, NAGYON köszönök neki! 


Most pedig térjünk rá az arcápolásra, mert bizony pár dolog felkeltette az érdeklődésemet. Ezek nem újak, viszont garantáltan nagyon hatásosak.



Itt van mindjárt a Paula's Choice márkától a Skin Recovery Super Antioxidant Concentrate Serum with Retinol, vagyis a száraz, érzékeny, ekcémás bőrre való antioxidáns szérum retinollal. Anyukámnak van meg a márka 1%-os retinol tartalmú széruma és ő nagyon meg van vele elégedve. Én úgy érzem, fiatal a bőröm még ehhez az erősségű retinolhoz, viszont bizony már rajtam is megjelentek a nevetőráncok és a szemem körüli apró kis szarkalábak. Bizony, én sem leszek fiatalabb, annak ellenére sem, hogy smink nélkül mindenhol személyi igazolványt kérnek tőlem, mert rendszeresen kiskorúnak néznek... Szóval visszatérve a szérumhoz, amit én már kipróbáltam egy deluxe minta formájában, én nagyon megszerettem, egyszerűen tökéletesen működik a bőrömmel. Féltem az elején, hiszen 2 C-vitaminos szérumukkal már megjártam, mert mindkettőre allergiás vagyok, vagy nem tudom, de kiütéses lettem tőlük. Ettől viszont reggelre sima bőrrel ébredek, az arcom jobb oldalán, ahol kevésbé erős a nevetőráncom, kb. 3-4 használat el is tűnt a ránc. A másik oldalon még nem, viszont kevésbé látszik. Most már merem használni a szemem környékén is, eddig nem mertem, így kíváncsian várom, mennyire sikerül ránctalanítania. Ha így folytatja, ki tudja, lehet lassan már azt fogják megkérdezni, hogy melyik gimibe megyek továbbtanulni :D. Az ára miatt egyelőre csak a kívánságlistámra került, hiszen a teljes kiszerelés 13 200 forint, ami azért elég húzós, de úgy érzem, ez nekem így őszre/télre egy nagyon jó befektetés lesz, mert imádom használni, annyira kellemes, olajos, szilikonos és reggelre még a nálam gyakran fellépő pirosság is elmúlik. 



Ha már pirosság, egy újabb PC szérum kívánságlistás nálam, mégpedig a Calm Redness Relief Repairing Serum, amit nappalra terveznék használni. Sajnos mintát nem találtam belőle a honlapon, viszont enélkül a nagy kiszerelést nem merem megvenni, hiszen tudom, hogy az én bőröm annyira kényes, hogy néha a leggyengédebb krémek is irritációt okoznak. Mivel nekem a hideg időben gyakran pirosodik ki az arcom, meg úgy alapvetően is érzékeny, ekcémára hajlamos, kipróbálnám ezt a szérumot, hátha picit megerősíti a bőrömet és nem kellene olyan gyakran használnom az ekcéma elleni krémeim, amik köztudottan kellemetlen mellékhatásokkal járnak. Ez a krém a leírás alapján pont az én bőrtípusomnak megfelelő, így amint lesz belőle minta, ki is próbálom és ha nem okoz problémát, be is szerzem. Az ára ennek sem túl pénztárcabarát, 12 800 forint, viszont eddig eleget spóroltam a koreai termékekkel, most talán megérdemlek én is egy-egy drágább kategóriás krémet. 


Eredetileg a Too Faced Hangover primert is terveztem berakni, azonban azt időközben sikerült beszereznem, így arról majd inkább írok egy részletes bejegyzést, ha érdekel titeket. 

Ennyi dolog lett volna, amit mostanában találtam, remélem találtok ti is a listában kedvetekre valót. Ha tetszett a bejegyzés, találkozzunk legközelebb is! 

2016. szeptember 11., vasárnap

Top 10 kedvenc filmem

10. Ace Ventura 

Gondolom Ace Ventura-t, az állati nyomozót Jim Carrey-vel a főszerepben nem kell bemutatnom. Aki szereti a sokszor morbid humort, annak tudom csak ajánlani. Sok rejtélyt és komolyságot ne várjatok, viszont ha nem akatok gondolkodni, csak egy jót nevetni, nézzétek meg (ha még nem láttátok. Létezik olyan???)


9. Vissza a jövőbe trilógia

Marty McFly kalandjai az időben előre és hátra, dr. Emmett Brown professzorral. Egy igazi oldschool sci-fi a 80-as évekből, kellő humorral bélelve.

8. Star Wars, az első 6 rész

A kultuszfilm első hat része nem véletlenül vívta ki magának a valaha készített legjobb filmek közti méltó helyet. A 7. sajnos nem lett a kedvencem, de örülök, hogy láttam a régi szereplőket, már akik életben maradtak :/. Jedik és sithek, jó és a rossz háborúja tömören összefoglalva. Yoda bölcsességei a mai napig ott csengenek a fülünkben, Darth Vader pedig a valaha élt legjobb gonosz. 

7. Indul a bakterház 

Regős Bendegúz ízes tájszólásában narrált, tipikus magyar humorú film, ahol az a büdös banya mindenhol ott van. Hiba ezt a filmet nem látni. 

6. Oscar

Silvester Stallone egyetlen nézhető filmje, egy olasz maffiás vígjáték, ahol hallhatjuk 'Rocky' szájából a kultikus mondatot: "Persze, hogy tudtam....csak nem sejtettem!" 

5. Hideg nyomon

Egy bűnügyi film Ben Affleck rendezésében, amiben testvére, Casey Affleck a főszereplő. Társával, Michelle Monaghan-nel egy eltűnt kislány után nyomoznak Bostonban. Elég, ha annyit mondok, hogy a további szereplők közt van Ed Harris és Morgan Freeman? Irány a torre.....izé....DVD bolt! 


4. Holiday

Ezt a filmet minden évben kétszer is látom karácsony környékén. Én nagyon szeretem Cameron Diaz filmjeit és ebben a filmben szerettem meg Kate Winsletet. Jude Law pedig egyre kevesebb hajjal is nagyon jól néz ki. Romantikus vígjáték, karácsony, kell még valami?

3. Vaskabátosok

Mindig elfelejtem, hogy ezt a filmet már láttam, szóval akárhányszor meg tudnám nézni. Komolyan ne vegyétek az angol humort, még véletlenül se! 

2. Jelek

Mel Gibson főszereplésével készült dráma, ill. sci-fi, vagy inkább nehezen behatárolható műfaj, földönkívüliekkel és végre cuki gyerek szereplőkkel, akik nem zavarnak. Nem tudom megunni ezt a filmet. 

1. Eurotrip

Ez egy tipikus amerikai tinivígjáték, nagyon vicces szerintem. Pár európai államnak görbetükör, ugyanúgy, ahogy az amerikaiknak is, mert valahogy így gondolhatnak Európára. Elég pihent film, csak azoknak ajánlom, akik nem akarnak gondolkodni, csak kinézni a fejükből és nevetni. Én vagy 15-ször láttam ezt a filmet és kívülről tudom. Csakis angolul, magyar felirattal nézzétek, ennek a magyar szinkronja különösen rosszra sikerült! 

Természetesen ezeken kívül még nagyon sok filmet szeretek, de talán ezek az én legnagyobb kedvenceim. Ha szeretnétek, írok majd egy sorozatos toplistát is. 

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem pár film elnyeri a tetszéseteket! Találkozzunk legközelebb is! 


2016. szeptember 4., vasárnap

Szeptemberi beauty kívánságlistám

Nagyon szomorú vagyok, hogy vége a nyárnak. Olyan gyorsan véget ért, hogy én még abszolút nem kerültem őszi hangulatba, így a szeptemberi kívánságlistám is csak nyomokban tartalmaz őszre hajazó termékeket. 




Palettákból persze mindig találok eleget, amit épp meg akarok kaparintani. Mivel alapból szeretem a meleg tónusú színeket, így végül is egészen ősziesnek mondható a Juvia's Place The Nubian zöld színű palettája, ami csodaszép színeket tartalmaz. Épp akciós, 23,50 dollár, most pedig egy sulikezdő akció keretében még plusz 10 % engedmény is jár rá. Amerikai bloggerektől hallottam, hogy a minősége ezeknek a palettáknak szuper. Közvetlenül nem szállítanak hozzánk, viszont, mint mindent, ezt is meg tudjuk vásárolni a GoSend által. Többféle palettájuk létezik egyébként, de engem a kék és zöld színek kevésbé fognak meg, így maradok a barnás, narancsos földszíneknél. Az nálam még egy plusz pont, hogy ókori Egyiptom témájú a paletta, a kedvenc karakteremmel van díszítve, Nofertiti-vel. Annyira csodaszép, hogy legszívesebben a polcomra raknám dísznek és egész nap nézegetném :D. 




Még egy paletta, igen. Ez tényleg szerelem első látásra volt. Mivel alapból imádom az Urban Decay paletták minőségét, a sima, pici Basics a kedvenc palettám, ami valaha is volt (lehet nincsenek túl nagy igényeim) és épp fogyóban van, ezért alig várom, hogy megcsodálhassam ezt az újdonságot. Szerencsére nem kell messziről rendelnem, egyszerűen Bécsben meg tudom vásárolni, miután lecsekkoltam és valóban jónak találtam. Valamikor mostanában jelenik meg, ha jól emlékszem és mindenképpen elmegyek megnézni, hogy megéri-e, hiszen a legutolsó, UD Smokey paletta pigmentáltsága szerintem hagy némi kívánni valót maga után, nagy csalódás volt nekem. Az Ultimate Basics paletta egy szín kivételével csak matt színeket tartalmaz. Ha sminkelek, az esetek többségében úgyis azokat használnám, plusz a legtöbb palettában pont a matt színek vannak kevesebben. Nem olcsó ez a paletta, 54 dollár a 12 szín, így 4,50 dollárra jön ki egy, ami viszont már mindjárt nem hangzik annyira szörnyen. Ez a paletta biztosan nem lesz mindenki kedvence, de én tudom, hogy ezt kihasználnám teljes mértékben. Többfunkciós, hiszen szemöldökre is használható, ahogy láttam a swatchokat, szem alatti korrektor fixálásra is a világos sárgás/rózsaszínes, a fényes szín highlighterként (ugye, ugye, néha jó hófehér bőrűnek lenni) is funkcionálhat. Névnapi ajándéknak szánom magamnak....vagy ha valaki akarja, megveheti nekem e jeles nap alkalmából, szeptember 10-én ünneplem :D. 




Nem tudom mi van velem, de kék rúzsokat látok mindenhol és nagyon tetszik. Szemhéjpúderből nem szeretem ezt a színt, nem értem magamat, mi ez a kék rúzs mánia. Épp rendeltem egy Colourpop extra matt verziót (Climax), csak kipróbálni, hiszen az nem akkora kiadás anyagilag, mint a Kat von D Poe nevű, metálos, kék árnyalatú rúzsa. Fogalmam sincsen milyen a minősége, de megfogott a külseje, a színe és az, hogy egy nagyon cuki kopasz macsekról kapta a nevét. Szerintem fel tudnám vásárolni amúgy Kat egész sminkkollekcióját, annyira tetszik. Nálunk kissé nehézkes a beszerzése, hiszen szintén csak GoSend-del lehet, szóval akkor éri meg igazán, ha több dolgot rendel valaki egyszerre. Ez a rúzs amúgy 21 dollár, szóval felső középkategóriába sorolnám. Meglátjuk, hogyan érzem magam az olcsóbb, kék verzióban és egyszer talán beinvesztálok ebbe is. 




Óóó, Anastasia megint alkotott valamit, amit naaagyon ki szeretnék próbálni. Mivel ugye itt az ősz (bár az időn szerencsére nem látszik egyáltalán), szóval lassan a hűvösebb idő is megérkezik, így az én bőröm ezzel párhuzamosan egyre inkább kiszárad és hámlani kezd. Bár nyáron is a hidratáló alapozókat részesítem előnyben, most télen ki szeretnék próbálni többféle stick formájú alapozót, mert valamiért úgy érzem, azoknak sokkal jobb a hidratáló, tápláló hatása. Persze, ez csak az én elméletem, de le szeretném tesztelni, szerintem simán megéri ezeket kipróbálni, hiszen EZ az alapozóstick nem is annyira vészes árban, egészen pontosan 25 dollár. Bár kimondottan zsíros és kombinált bőrre ajánlják (miért mindig a zsíros bőrűeknek készítenek alapozót???), én mégis szeretnék neki adni egy esélyt. Először a Kell a púder hasonló alapozóját szeretném kipróbálni (hamarosan megjelenik az is) abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy azt könnyebben meg tudom venni itthon. Az ABH-t csak télen veszem meg valószínűleg, amikor a nagy nehezen összeszedett fél árnyalatnyival sötétebb "barnaságom" is a tél homályába vész. Szerencsére színekből nincs hiány, a legvilágosabb színtől a legsötétebbig minden megtalálható, sárgás és rózsás tónus is, nekem ez is egy nagyon plusz pont. Én két árnyalat között lavírozom jelenleg, az Alabaster (nagyon világos bőr hideg-semleges tónussal) és a Porcelain (világos bőr hideg-semleges tónussal) között. Még várok egyelőre, amíg több színminta lesz a neten, úgy könnyebben be tudom lőni az árnyalatot, hiszen bár van fehér alapozóm, a stick forma miatt nehezen tudnám világosítani, ha nem tökéletesen választok. Ha van ötletetek nagyon világos, HIDRATÁLÓ, nem matt finisű alapozóstickre még, annak nagyon örülnék....hátha van olyan, amiről még nem hallottam. 

Ennyi is lett volna a wishlistem az ősz első hónapjára. Októberre valószínűleg több várható, hiszen akkor születésnapom lesz, így jobban elmélyedek majd a beauty újdonságok világában....khmm, remélem értitek a célzást :).  Addig meg nem tudom, beszerzek valami őszi illatú gyertyát, iszom pár Pumpkin Spice lattét, hátha meghozzák az őszhöz a kedvem, mert valahogyan nagyon nehezen tudom minden évben elengedni a nyarat. Viszont fő a pozitivitás, minden rosszban van valami jó, az őszben például a szülinapom....és hogy lesz még egy hét szabadságom is :D. 

Köszönöm, ha elolvastad és találkozzunk legközelebb!





2016. augusztus 29., hétfő

Replika, dupe...melyik mit jelent pontosan?

Ma megláttam egy Youtube videón, ahol a vlogger egy kínai oldalról rendelt Kyle Jenner folyékony rúzsokat próbált ki. Mielőtt bárki nekem esne, nem a vlogger ellen szeretnék felszólalni, mindenkinek a szíve joga eldönteni, milyen videót készít és az ellenségeskedés teljesen távol áll tőlem. Én magam nem rendelnék ilyen hamisítványokat, de nem ítélem el azokat, akik igen. Ezek a rúzsok olyanok, amilyenek, nem erről szeretnék írni, szimplán ez a videó inspirálta ezt a bejegyzést. 
A videó alatti kommenteket olvasva rá kellett jönnöm, hogy sajnos nincs mindenki tisztában bizonyos fogalmakkal, mint a replika és dupe. Lássuk, melyik mit jelent!

Replika

A replika más néven hamisítvány, másolat, fake, koppintás. Ezek általában Kínában gyártott hamisítványok, amiknek a kinézete, a színe, az állaga (?) majdnem pontosan ugyanolyan, mint az eredeti, lekoppintott terméké. Mostanában a nagyon menő márkák, mint a poszt elején már említett Kylie Jenner (amúgy ő ki a fene???) féle rúzsszettek, vagy Kat Von D és Jeffreestar folyékony rúzsok a trendik. A bolti ár töredékéért hozzá lehet jutni és a jó hamisítványoknál a különbséget csak az látja, akinek van eredeti is és a legapróbb részletekig össze tudja hasonlítani. Az, hogy valójában mi van benne, senki nem tudja és én pont ezért sosem venném meg. Plusz, mint tudjuk, Kínában kötelezőek az állatkísérletek, valószínűnek tartom, hogy még egy replika esetében is, így számomra ezért sem játszanak. Egyébként gyakran összekeverik a színeket és nem a megfelelő nevet adják nekik. Ezek a könnyen kiszűrhető hamisítványok. Én nem találkoztam még hamis dologgal, mindent eredeti oldalról rendelek, viszont Aliexpress meg hasonló oldalakon nem valószínű, hogy eredeti Mac rúzst tudtok venni 500 forintért, ugye ez nyilvánvaló??? Mint mondtam, mindenki el tudja maga dönteni, hogy vesz-e ilyen termékeket vagy nem, én nem pártolom az efféle vásárlást.

Dupe

A dupe-nak nem is tudom, hogy van-e magyar megfelelője, talán utánzatnak tudnám nevezni, de ez sem fedi teljesen a valóságot. Ezek a termékek leginkább akkor jönnek szóba, ha egy drágább (leginkább smink)terméket egy olcsóbbal tudunk helyettesíteni, mert ugyanúgy néznek ki, ha felkenjük az arcunkra, szánkra, szemünkre, stb. Híresek a Make Up Revolution (MUR) csokoládépalettái, amik a Too Faced Chocolate Bar palettáira hajaznak, de nem egy az egyben veszik át. Kívülről hasonló, de azért valamennyire eltér és bár azok a paletták inspirálták a gyártókat, nem másolják le egy az egyben. Egy létező, lekérdezhető gyártóról van szó, ahol tudjuk, miből készülnek a termékek és ráadásul legtöbbjük állatkísérletmentes is. Persze nem csak ez a márka létezik, hanem például a Nars pirosítójához nagyon hasonlít a Sleek egy pirosítója, vagy például a Clinique Beyond Perfect alapozójára hajaz nagyon a Milani Conceal and Perfect alapozója. Nem lemásolja, hanem egyszerűen hasonlít rá, emlékeztet rá. Én ezt sokkal szimpatikusabbnak tartom és nem azért, mert nekem is vannak MUR palettáim. Sokszor nehéz bizonyos dolgokat itt Magyarországon beszerezni, vagy eszméletlenül drága és ha valamit ki lehet váltani egy olcsóbb termékkel, akkor miért ne? Ha kiválthatom, akkor egy olyannal szeretném, aminek tudom a pontos összetevőlistáját és származási helyét. Lehet, ez csak az én rigolyám, de az én bőröm annyira érzékeny, hogy csak úgy valamit nem szeretnék rákenni. Biztosan van pl. Colourpop rúzsokból is valami hasonló, amik nagy márkák rúzsaira hasonlítanak és azok mindössze 6 dollárba kerülnek....de legalább tudod, mi van benne (arról már nem is beszélnék, hogy a Kylie folyékony rúzsok ugyanabban a gyárban készülnek, ahol a CP rúzsok...nem véletlenül nem szeretik annyian egyiket sem), tudod honnan származik, olcsó, be lehet szerezni itthon is (nem Aliexpressről, mert azok megint csak hamisítványok) és ráadásul tutira állatkísérletmentes is. Világos ez így? :) 

Remélem tudtam segíteni és nem kapok akkora sarat....bár állok elébe, ha ez kell, hogy legalább néhány ember fejében rendet tegyek, akkor kibírok mindent. Köszi, hogy elolvastad!

Találkozzunk legközelebb is! 

2016. augusztus 24., szerda

Micellás vizek háborúja. Ki lesz a győztes?

Pár éve jelent meg a micellás víz, mint fogalom, amikor a Bioderma behozta a köztudatba. Ezek az úgynevezett micellák amfipatikus molekulák, felbontják a bőr és a szennyeződés közti kötéseket, így könnyedén eltávolítják a sminkmaradványokat és más szennyeződéseket az arcról. Nem csak sminkeltávolításra használható, hanem hidratál és tonizál is egyben, ezzel sok időt spórolhatunk meg az arcápolás terén. Mondjuk én használok mindent külön, de például utazáskor nagyon jó szolgálatot tehet egy micellás víz, vagy például azoknak, akiknek nincs sok kedve és ideje mindenféle lemosókra.

Azonban nem minden micellás víz ugyanolyan jó. Sorrendbe állítom nektek azokat, amiket én használtam és írok róluk pro és kontra véleményt. Egy ötös skálán pontozom is őket, ahol egyes a legrosszabb, ötös a legjobb.

1. Bioderma Sensibio H2O micellás lemosó




Gondolom nem meglepő, hogy ez a kedvencem. Előre le is lövöm a poént, ez az, amit a legkellemesebb használni, nem csípi a szemem, nem irritál, nem habzik és a legalaposabban eltávolítja a sminkmaradványokat. Egyetlen hátránya az ára, hiszen mind közül ez a legdrágább, de online sokszor vannak akciók, így valamennyit mindig lehet spórolni rajta. Mivel az én arcom extrémen érzékeny, ezért nekem ez vált be a legjobban, (csillagos) ötöst érdemel nálam.

2. Ziaja Sensitive Skin és Garnier micellás víz érzékeny bőrre





Ez a kettő került a 2. helyre, nem tudtam közülük választani. Én sajnos a szememre egyiket sem tudom használni, mert mindkettő csípi, de az arcom többi részére mindkettő jó volt, teljesen jól eltávolították a sminkmaradékot. A Ziaja termékének az összetevőlistája nem a legszebb, ennek ellenére nem irritálta az arcom. A legjobb ár/érték aránya mindenképpen a Garnier-nek van, hiszen 2000 forint alatt 500 ml-t kaphatunk. Létezik már belőle mini verzió is, így kipróbálni, vagy utazáshoz szuper az is. Nekem ez marad az a micellás víz, ami majdnem helyettesíti a Biodermát, kivéve a szemkörnyéken. A Ziajat a csúnya tartósítószer miatt nem venném újra, de ennek ellenére mindketten négyest kapnak tőlem.

3. L'Oreal Paris Sublime Soft micellás víz és Bioderma Sébium H2O Solution






A harmadik helyre is kettő páciens került. Még nagyon régen próbáltam ki a L'Oreal micellás vizét, de nem hagyott bennem akkora nyomot, sosem vettem újra. A szememet ez is csípte és drágább is, mint a Garnier hasonló terméke, bár megfelelően tette a dolgát. A Bioderma Sébium a pattanásos bőrre való verzió, ezt egy Pixibox által ismerhettem meg és próbálhattam ki. Sajnos a parfüm miatt nem szeretem ezt, bár nem irritálta az arcom és meglepő módon a szememet sem csípte. Mivel ez nem az én bőrtípusomra való, ezért ezt sosem vettem meg nagy verzióban. Mivel problémát nem okoztak, de soha nem venném meg őket, így hármast kapnak.

4. Balea micellás víz száraz és érzékeny bőrre



Ezt nem olyan régen próbáltam ki, egy videómban már értékeltem és nem voltam tőle elragadtatva. Bár sokáig elég és nagyon kedvező áron juthatunk hosszá, de nekem kimarja a szemeimet és habzik az arcomon. Valószínűleg a benne található narancsvíz az, ami a problémát okozza nálam. Sajnos túl sok jó véleményt nem is hallottam róla, szóval én mindenképp valami mást ajánlok nektek. Nem is teljesített kettesnél jobban.

5. Garnier Skinactive kétfázisú micellás víz



Hát erről nem is beszéltem nektek még, pedig régóta megvan. Kipróbáltam, majd parkolópályára is állítottam, mert ekcémás lett a bőröm. Azt hittem ettől, de nem. Az összetevők alapján nem csodálkoztam volna, hiszen tele van parfümmel és illatanyaggal. A legfurcsább ebben, hogy a szemeimet nem csípte egyáltalán. Mivel nekem száraz a bőröm, nem marad használat után olajos érzet és alaposan el is távolította a sminket, de valamiért akkor sem tudtam lemosás nélkül a többi dolgot az arcomra kenni. Annak meg nem látom értelmét, hogy a micellás víz után még csapvízzel mossam az arcom. Meg az illata annyira erős, hogy képtelen vagyok használni, így kb. 5 használat után lepasszoltam anyának, akinek úgy látom tetszik. Érzékeny bőrre nem ajánlom semmiképpen. Nálam ez sajnos egyesre vizsgázott.

Nektek melyik a kedvenc micellás vizetek?

Köszi, ha elolvastad, találkozzunk legközelebb is!

2016. augusztus 14., vasárnap

Augusztusi beauty kívánságlistám

Sziasztok! Elrepült a július, én meg csak dolgoztam, szóval számomra tényleg csak elröppent. Mire feleszméltem, már augusztus is lett és azt vettem észre, hogy újabb termékekre vágyom. Tényleg csak vágyom, mert most megfogadtam magamnak, hogy bizony kicsit határt szabok a vásárlásaimnak, hiszen rengeteg mindent összevásárolok és abból sok mindent alig, vagy nem is használok. Eddig a kifogásom a blog volt, hogy azért vásárolok, mert szeretnék továbbra is újdonságokat mutatni nektek, de szerintem meg lehet oldani ezt a rengeteg költekezés nélkül is. Igyekszem inkább több sminkvideóval jelentkezni, úgy vettem észre, azt szeretitek :). Na de lássuk is, mik szerepelnek ezúttal a képzeletbeli kívánságlistámon. 

Kat von D Serpentina paletta




Imádom Kat von D-t a Jeffreestarral való csetepatéja ellenére is (mindkettejüket amúgy, én nem szeretnék senki oldalára állni). A termékeit is, annak ellenére is, hogy eddig sajnos semmit nem sikerült tőle kipróbálnom. De, ami késik, nem múlik! Télre az alapozóját tervezem beszerezni, nagyon remélem, hogy szeretni fogjuk egymást. Viszont  az én augusztus havi választottam a listámon a Serpentina szemhéjfesték paletta. Hát az valami csodaszép! Egyiptom mániás vagyok, ami nálam abban merül ki, hogy mindent gyűjtök, ami az ókori Egyiptommal kapcsolatos, imádok róla olvasni, képeket tanulmányozni, filmeket, dokumentumfilmeket nézni. Ez a paletta pedig a két hobbimat köti össze, a sminket és Egyiptomot, ennél több nem is kell nekem az életben :D. A paletta 45 dollárba kerül, 8 színt tartalmaz és egy arany pigmentet. A 8 szín közül 2 matt, 6 pedig metálfényű ill. csillámos. Bár nem mindegyik az én színem, de ez a paletta akkor is KELL! kategória nálam. 

Tarte Frxxxtion Stick Exfoliating Cleanser




Egy érdekesség következik most a Tarte exfóliáló stick személyében, ami 3 az 1-ben funkciós, mégpedig a nedves arcbőrre közvetlenül a stickből körkörös mozdulatokkal kell felvinni a radírozó hatásért, majd az arcon hagyni száradásig. Így maszkként is használható. Végül pedig arctisztítóként is lehet használni. Szerintem ez utazásokra, nyaralásokra jól jöhet, így pár kozmetikai cuccot megspórolhatunk. Szimpatikus már a márka is eleve, hiszen állatkísérletmentes. Azt nem tudom, hogy minden termékük vegán vagy sem, de ez a Cleanser biztosan az és gyorsan átfutva az összetevőket, nem is találtam semmi kivetnivalót benne. Amúgy mindenmentes és extra érzékeny bőrűek is használhatják (jeeee!). Pár hete már hozzánk is szállítanak, a szállítás olyan 16 euró körül van, szóval, mint minden ilyen rendelésre, erre is igaz, hogy csak akkor éri meg, ha több dolgot rendelsz, vagy többen rendeltek egyszerre, hiszen 112 euró felett már ingyenesen hozza ki a DHL. ITT megtaláljátok a termék pontos összetételét.  


Kell a púder alapozó ecset




Ritkán kattanok rá ecsetekre, bár elengedhetetlen a jó munkához egy kiváló minőségű ecset, nekem mégsem ez a kedvenc sminkkategóriám, így ezeken próbálok általában spórolni. Viszont mostanában egyre többször bukkanok rá a Kell a púder alapozó ecsetére, ezt értsd úgy, hogy egyre több videóban látom és olyan érzésem van, mintha hívogatna, hogy Nikiiii, gyereeee, vegyéééél meeeg! Ezek az ecsetek korántsem újak, viszont eddig még sajnos nem volt lehetőségem beszerezni vagy kipróbálni. A márka egyébként magyar, a megalkotója Gabi, aki egy hihetetlenül szuper márkát alapított, természetes anyagokkal dolgozik és állatkísérletmentes. Az sem utolsó szempont, hogy a vásárlással egy hazai márkát támogatunk. A szemhéjpúdereket próbáltam már és a legdrágábbakkal is simán felveszi a versenyt. Higgyétek el, ebben azért van már annyi tapasztalatom :). Viszont vissza az ecsethez! Taklonból készült, tehát szintetikus és 4600 forintba kerül, ITT tudjátok megnézni, vagy megrendelni, ha szeretnétek. Már a kinézete is, aaaah, simán highend kategória!

Colourpop - Kathleenlights új rúzsai és szemceruzája




Ismét Kathleen, igen. Lehet uncsi, de én őt nem tudom megunni, meg az együttműködéseit sem a Colourpop-pal. Szerintem mindig fenomenálisat alkotnak együtt. Ezúttal sincs másként, 3 új rúzzsal rukkoltak elő, név szerint Alyssa, November, Point Zero. Mindegyik az Ultra Satin formulájú, tehát nem az extrán matt, hanem a krémesebbik. Nekem ebből a verzióból megvan az Echo Park és azt kell mondjam, sokkal jobban szeretem ezt, mint a matt verziókat. Azok nagyon szárítanak, sokszor már fáj is a szám utánuk. A finisük ezeknek is matt, annyi, hogy ezek rajta maradnak a poháron, ha iszol, de engem ez nem szokott zavarni, ha cserébe nem fájnak az ajkaim. Ezeket tuti, hogy nemsokára megrendelem, írok róluk mindenképpen majd. Meglepő módon a listámra egy szemceruza is felkerült, szintén Kathleen-től, mégpedig egy gesztenyebarna színű, ami a Mr. Bing nevet viseli. Van hozzá egy tégelyes, géles tus is, de nem vagyok nagy "tusbajnok", nem is érzem úgy, hogy jól állna, ezért mellőzni szoktam. Viszont ez a szemcerka nagyon megfogott. Biztos, hogy legközelebb ez is bekerül a kosaramba. A rúzsok egyenként 6 dollárba kerülnek, a szemceruza pedig 5 dollárba. INNEN tudjátok megrendelni, hiszen ugye már szállítanak hozzánk is. 

Ebben a hónapban ennyi termék gyűlt össze a wishlistemen, remélem tetszett és érdekesnek találtátok. Ha igen, tartsatok velem legközelebb is! 

2016. augusztus 12., péntek

Colourpop rendelés #2

Kicsit elhúzódott ennek a bejegyzésnek a megírása, leginkább egészségügyi okok miatt. Ettől kérlek tekintsetek el, most hoztam nektek egy sok-sok képpel tűzdelt posztot. A legtöbb dolgot már használtam is, ezért véleményt is tudok írni a nagy részéről.

Egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne rendeljek Colourpop termékeket. Annyira jó áron vannak és annyira jó minőségűek (legalábbis amikkel eddig én találkoztam), hogy kell minden! Most is ezekről szeretnék nektek írni.







Először következzenek a már jól ismert szemhéjfestékek. Ezeknek a pigmentáltsága valami fantasztikus! Szerintem az állagából adódóan lehet ez, ugyanis valahol a krémes és a púder állag között van. Ilyen gumiszerűnek képzeljétek el, amihez csak hozzáérsz és máris tiszta festék az ujjad. A textúrájából adódóan legjobban szintetikus ecsetekkel lehet felvinni és eldolgozni. Nekem ezzel nincs különösebb problémám, hiszen csakis szintetikus ecseteket vagyok hajlandó vásárolni, mert azért nehogy már egy állatnak baja essen, mert én birizgálni szeretném a szemem. Persze az ujjunk is megteszi, néhány sminkhez kifejezetten az ujjam a legjobb megoldás. A négy szín, amit választottam, a Telepathy (arany), Liberty (ezüst), Coconut (kék) és Fantasy (rózsaszín). A Telepathy- val már készítettem egy sminket, amit ITT meg is tudtok nézni. Mindegyik elképesztően gyönyörű szín, sajnos az elmúlt időben a poszt elején említett betegség miatt nem tudtam kipróbálni a többi színt, mert egy eléggé súlyos kötőhártya gyulladásom van, így képtelen vagyok bármit is a szememre, illetve annak környékére kenni. Amúgy ezeket a színeket azért rendeltem, mert kicsit ki akartam lépni a komfortzónámból és úgy döntöttem, hogy extrémebb sminkeket is készítek nektek. Hiszen az én kedvenc színeim, a barnák, másnak esetleg unalmasnak tűnhetnek.






Még egy szemrevaló terméket beszereztem, mégpedig a régóta áhított Exit nevű, fehér, géles szemhéjtust. A szembetegség miatt sajnos nem volt lehetőségem nagyon próbálgatni. Egyszer használtam, de akkor eléggé nehezen használhatónak tűnt, eléggé foltos lett, amikor több réteget vittem fel belőle, de muszáj volt, hiszen egy rétegben nem fogta be rendesen a szemhéjam. Még próbálgatom mindenképpen, mielőtt nagyon lehúznám, egyelőre nem a kedvencem, de több használat után szeretnék kiforrott véleményt adni. Szerintem a fekete-fehér szemhéjtus kombinálása nagyon izgalmasan tud kinézni. Azt mondjuk már most el tudom mondani, hogy tartósságban nagyon szuper, elég nehezen tudtam leszedni még az olajos szemfestéklemosóval is.






Viszonylag újdonságként van jelen a CP szortimentjében az automata szemöldökceruza. Van szemöldökgéljük is, amire szintén nagyon kíváncsi vagyok. Frozen Beauty from far away blog Ildie-je szerint érdemes kipróbálni és mivel nekem megvan a szemöldökirálynő (Anastasia Beverly Hills) már-már ikonikus szemöldök pomádéja, így összehasonlítási alapom is van. Először a cerkát próbáltam ki, leginkább a szín miatt és azt kell, hogy mondjam, én nagyon szeretem. Imádom, hogy kis pici a hegye, így precízen lehet vele dolgozni. A színe tökéletes, gondolom nem túl meglepő, hogy a Blondie árnyalatot választottam, ami egy hűvös szőke szín, mert bár a hajam aranyszőke, mégsem szeretem ha a szemöldököm sárgás vagy vöröses lesz. A ceruza egyik oldala a kitekerhető hegy, amit furcsa módon vissza nem lehet tekerni, szóval óvatosan, mert ha túl sokat tekertek ki, akkor bizony letörik, bár szerencsére nekem nem törött eddig le egyáltalán. Lehet ez színtől függ, vagy csak egyszerűen szerencsém volt. A másik végén a ceruzának található a kefe, ami szerintem tök jó formájú, megfelelően hosszú, nem túl sűrű, így nem törli le a már felvitt festéket. Nagyon gyorsan fogy és sajnos nem is annyira tartós, de 6 dollárért nem várok csodát. Legközelebb az ABH szemöldökceruzáját fogom kipróbálni, de olcsóbb alternatívának abszolút tudom ajánlani a CP változatot, pláne akinek nincs akkor szemöldökhiányossága, mint nekem. Ha tényleg csak bele-bele kell javítani, szerintem nincs szükségetek valami baromi drága termékre, bőven megteszi ez is.







Rúzs nélkül nincsen Colourpop rendelés természetesen, gondoltam ezúttal valami újat próbálok ki, mégpedig a szintén új Matte X Lippiestix-et. Ez a matt verziónál is mattabb, mindenféle szárító hatás nélkül. Ezt alá is tudom támasztani, egy rétegben is nagyszerűen fed, nem kell festegetnem az ajkaimra. Sokáig is tart, bár nem annyira, mint a folyékony matt verziók, de cserébe sokkal barátságosabb az ajkakkal. Abszolút nem éreztem szárító hatást, nem kezd el pár óra után leperegni. Megint csak elmondom, hogy az én ajkaim alapból nem szárazak. Igen, minden más az arcomon és a testemen száraz, de az ajkaim kivételes helyzetben vannak :D. A Cami egy barnás mályvás árnyalat, a Trust me pedig egy semleges, klasszikus vörös. Ezek Jolly Joker színek, szerintem mindenkinek jól állnak. 
Egy rúzs személyében kiléptem itt is a komfortzónámból, mégpedig a Pearlized finisű Wet árnyalattal, ami a kép alapján is láthatóan metálos, szürkés barna. Ezt azért építgetni kell az ajkakon és abszolút nem egy hétköznapi szín, de nekem nagyon tetszik. Szerintem ennek a segítségével könnyedén adhatok más rúzsoknak is egy teljesen más kinézetet, ha egyszerűen felviszem rájuk ezt. Sokat még nem próbálgattam ezt, de majd igyekszem vele egy sminket készíteni, videó formájában.







Ajándékba kaptam még két szájfényt is, bár mint tudjátok, a szájfények nem éppen a kedvenceim. Kipróbáltam már a mályvás árnyalatú Finder's Keepers-t, nem az a tipikus ragacsos szájfény, de valahogy nem az én világom. A korallos-pinkes árnyalatú Piranha-t még eddig nem használtam, bár a színe nagyon tetszik.  Ajándék lónak ne nézd a fogát, ugyebár :D. Még próbálkozom velük és majd valamilyen formában úgyis találkozhattok velük.

Remélem tetszett a bejegyzés, próbáltam minél élethűbb képeket készíteni, így a szabadban fényképeztem, szerintem jól átadják a fotók. Nézzetek be a Colourpop oldalára, tényleg érdemes!

Köszönöm, hogy elolvastad, találkozzunk legközelebb is!